Az ide tanévben utolsó budapesti alkalmunkra a Budenz József Gimnázium tizenkettedikes tanulói jöttek el hozzánk. Szeretek ezzel a korosztállyal dolgozni, ők már hivatalosan felnőttek, és ez érződik a kommunikációjukon és a témaválasztásaikon is. Meg hát merjük kimondani, vannak olyan iskolák, ahonnan mi is olyan diákokat várunk, akik hozzák a formát. Mostantól a Budenz is ilyen lett számunkra. Tartottunk Élhető Város órát, ahol Judit megdicsérte őket kreativitásuk miatt, ami nagyon jó jel, volt némi kalandozás a Tulajdon Tudatunkban és többen ismerték a mértékletesség erényét, ami több mint meglepő számomra. A tanévzárón elhangzó elismerő tanári szavak hallatán, már-már biztonságban éreztem magam a jövőnket illetően, ami tényleg ritkán fordul elő velem mostanság. A szexet feldolgozó tanóra izgalmai az ott dolgozók titka marad, de az nem titok, hogy a játékos összekacsintások mögött mindig komoly tartalom húzódik meg.
A legmeglepőbb mégis csak az volt, hogy ezen a napon még Roland – a tolerancia és a befogadás témáját körüljáró tantárgyunk, a Menekülő Ember felelőse – sem számolt be aktív cigányozásról és buzizásról, ami egyébként a középiskolás korú diákok egyik gyakori reakciója erre a témára. És ez nagyon jó jel, talán a legjobb, ami egy maratoni munka futam végén velünk történhet.